Sikeres Magyar-Román Interreg

A 2009. október – 2010. július közötti időszakra meghirdetett HURO/0802 Interreg program keretében a magyar-román határ mentén megtalálható megyék, önkormányzatok, oktatási intézmények, non-profit, illetve közhasznú szervezetek számos területen pályázhattak. 

A program célja volt közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető erősségeire építve. A Program két tematikus prioritás-tengely mentén került kialakításra és célja, hogy hozzájáruljon az uniós politikákhoz, alapelvekhez, valamint a Lisszaboni és Göteborgi stratégiák célkitűzéseihez a versenyképesség és fenntartható fejlődés elősegítésével az Európai Unióban.
A program 2. Prioritása célul tűzte ki a társadalmi és gazdasági kohézió erősítését a határmenti térségben. Ezen belül a Szegedi Tudományegyetem és a temesvári Victor Babes Orvostudományi Egyetem folyamatos, szoros és kiemelkedő együttműködésben a Pillars Kft.-vel a „közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, veszélyelhárítás” alterületen nyújtott be pályázatot „Minimálisan invazív általános mellkassebészet és onkológiai mellkassebészet fejlesztéséért program” címmel. A projekt lényege a közös megvalósítás és részvétel: egyrészről a román partner nagy szakmai tapasztalattal bíró TBC mellkassebészei - a megvalósítás időszakában - tudásukat megosztják magyar kollégáikkal a megfelelő eszközök beszerzésével párhuzamosan, másrészről a magyar – tüdődaganatokat nagyobb hatékonysággal kezelő - mellkassebészek saját területükkel ismertetik meg mélyebben román kollégáikat. A projekt során bemutató műtétek, konferenciák, szakmai találkozók segítik a sikeres végrehajtást, majd megtörténik a szükséges sebészeti eszközök beszerzése mind a két ország közbeszerzési szabályainak maximális betartásával. A több mint 99%-osan - ERFA és hazai forrásokból - támogatott projekt csaknem 250.000 euro vissza nem térítendő támogatást nyert.

Jelenleg a negyedik felhívásra lehet jelentkezni, amelynek részletezése az alábbi linkre kattintva érhető el. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre, megkeresésüket az info@pillars.hu email címre várjuk.
 
 
   Előző hír                                                            Összes hír                                                               Következő hír
 

© 2012 Pillars Consulting